Salgó vára (ID: 341537)

A várat a 13. században a környéket uraló Kacsics nemzetség Simon bán ágának tagjai építtették az 1241–1242-es tatárjárás utáni időszakban.
1348-ban egy oklevél már említette Salgó várát, melynek közelében
feküdt a község.
1411-ben a Szécsényiek kezén volt, akik ez évben osztották meg
öröklött javaikat, e vár Salgó Simon-nak jutott.
A 14. század elején
földesurai kénytelenek voltak meghódolni Csák Máté nagyúr előtt, de annak halála után még időben
átálltak – a szétszaggatott országot egyesítő – Károly Róbert király táborába, így megtarthatták
váruradalmukat. A nemes család általában a völgybeli jobbágyfalvaikban emelt
kúriákban élt, csak háborús veszély esetén keresett menedéket a magasan
büszkélkedő várban.
1450-től kezdve tíz esztendeig a harcedzett cseh husziták tartották
megszállva Salgót, mígnem Mátyás király serege ostrommal kiverte őket.
Tarján helység az egész középkorban a
salgói vár sorsában osztozott és vámhely is volt.
1439-ben említés van Salgó községről is, amely közvetlenül
Salgó vára alatt, a későbbi Salgó-puszta helyén feküdt.
1548-ban Bebek Ferenc volt a földesura, 1552-ben a vár Derencsényi
Farkas kezében volt.
I. Ferdinánd király e várba záratta be Bebek Ferencet
lefogatása után, miután bebizonyosodott arról, hogy hamis pénzt veretett.

 
A 16. század közepére
már azt a vidéket is fenyegette az ország középső területeit elfoglaló török
áradat. Salgó várát földesura, Derencsényi Farkas nemes úr igyekezett megerősíteni.
Ekkoriban létesítették a nagyméretű, vastag falú ágyútornyot a kapu védelmére.
Mindhiába az erős falak, ha az őrség „nyúlszívű”. 1554-ben a vár kapitánya
Zagyva Ferenc volt, a várbeliek az egyik ködös őszi reggelen riadtan látták a
szomszédos hegytetőről feléjük irányuló óriási ágyú körvonalait. Már jött is
hozzájuk a törökök követe, hírül hozva, hogy Kara Hamza szécsényi bég hatalmas ágyújával szétlöveti a
várat, hacsak fel nem adják, mert akkor szabad elvonulást biztosít nekik. A
megriadt védők az első szóra feladták a várat, majd elhűlve látták, hogy az a
bizonyos ágyú egy kerekekre rakott vastag fatörzs volt mindössze. A „furfangos
pogány" így jutott Salgó várának birtokába. Benne is maradt egészen 1593-ig, amikor is a
királyi sereg vonult fel ellene. Először bezárkóztak a falai mögé, de miután az
ostromtüzérség fejükre döntötte a lakótornyot, kénytelenek voltak feladni az
ellenállást, ekkor Tiefenbach Kristóf és Pálffy Miklós visszafoglalták a törököktől.
A bevonuló győztes katonaság a maradék védőműveket is
megsemmisítette, így a következő évszázadokban egyre jobban koptatta az
időjárás kegyetlen vasfoga.
A török hódoltság után gróf Volkra Ottó Kristóf birtokába
került, akinek magtalan halála után, a 18. század elején,
báró Szluha Ferenc szerezte meg.
Az 1980-as években megkezdett
régészeti feltárás és helyreállítás mentette meg a megsemmisüléstől.